Kerékpárral 7 határon át

ker_7_hat_at_allo-szinesA Vas Megyei Kerékpáros Szövetség 2016-ban sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium “Kerékpárral 7 határon át” pályázati kiírására.
A benyújtott és elnyert pályázatunkban két túra megvalósítását vállaltuk. A pályázat lehetőséget adott arra is, hogy kipróbáljunk olyan elképzeléseket, amelyek a hagyományos túrázáshoz kapcsolódnak, azt segítik. Így a túra előkészítéséhez, a túrán résztvevők számára előadásokat és egy kerékpár szerelési gyakorlatot is tartunk. Ezt követően egy Vas-hegy és egy Kastélyok túrát szervezünk 2016 őszén.
Mindenkit szeretettel várunk a túráinkon!

 

 

A túrákról

hethatar_jpg2016. szeptember 24-én és október 8-án reggel 9. 30 órakor indulunk – gyülekező reggel 8 órától! – a túráinkra, a Herényiek Házából. A célunk, hogy egy olyan kerékpáros programot alakítsunk ki, amelyben a túra mellett lehetőséget biztosítunk a KRESZ, túraismeretek megszerzésére is. A túrákon gépkocsi kísérettel növeljük a résztvevők kényelmét és biztonságát. A biztonságot szolgálja az is, hogy minden résztvevőnek láthatósági mellényt biztosítunk!
Az indulás előtt lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a résztvevők kerékpárjaikat egy szerelő segítségével átnézzék. A kísérő gépkocsiban a legszükségesebb szerszámokat és szerelési anyagokat is magunkkal visszük, hogy egy defekt vagy meglazult csavar ne akadályozzon bennünket a jó hangulatban.

2016. szeptember 24-én a túránk (Múltunk, emlékeink, tájaink) első állomása Ják, ahonnan tovább indulunk a Vas-hegy felé az osztrák oldalon, majd visszatérünk Vaskeresztesre, ahonnan a Bucsu – Szombathely útvonalon térünk vissza a városba.

2016. október 8-án a túránk (Kastélyok, várak) első állomása Bozsokon a Sibrik-kastély. Innen átgurulunk Kőszegre, ahol megnézzük a várat. A túra folytatásában Kőszegről Lékára tekerünk a várhoz. Visszafelé akik úgy gondolják, vonattal térhetnek haza (a költségeit a Szövetség állja). Aki pedig úgy gondolja, a gépkocsi kíséretet továbbra is kihasználva gurulhat velünk vissza a Herényiek Házába.

 


7 határ: ÉLETKÉPEK

ker_7_hat_at_allo-szinesLezárult a Kerékpárral 7 határon át pályázatban megvalósított programsorozatunk. Szerintünk jól sikerült! :)
Az eredetileg tervezett két túra helyett, ... Tovább »

7 határ: irány Léka!

ker_7_hat_at_allo-szinesA Kerékpárral 7 határon át pályázat keretében, szombaton megvalósítottuk a második kerékpáros túránkat is. A túra tematikáját a környező kastélyok és várak adták.Tovább »

7 határ: első túra

ker_7_hat_at_allo-szinesFantasztikus időben és hangulatban valósítottuk meg az első túránkat a Kerékpárral 7 határon át pályázati programban. Az elképzelés, hogy egy túra azzal is ... Tovább »